WandaPszichológus

Újuljunk meg együtt – kívül és belül!

Azt mondják, a szeptember voltaképpen egy kis január, amikor mindenki számára fontossá válik a megújulás, az újrakezdés. De hogyan érdemes ebbe belekezdeni, hogy mindez valódik változást hozzon az életünkben – úgy lélekben, mint testben?

Szeptemberben valóban új év kezdődik. Nemcsak a diákok, a pedagógusok és családjuk számára jelent új kezdetet a szeptember elseje, hanem azoknak a lelkében is mélyen rögzült az év e szakaszának hangulata, akiknek már régen nincs kapcsolatuk az iskolával. Ilyenkor elbúcsúzunk a nyár lazaságától, újrarendezzük sorainkat, és igyekszünk új, előre vivő szokásokat kialakítani.

Megújulás és önszeretet

Van, aki számára a megújulás és az önfejlesztés azért fontos, mert úgy érzi, nem teljesít elég jól az élet bizonyos területein, ezért kell folyamatosan fejlődnie. Ahogy Rachel Brathen svéd születésű jógaoktató és író találóan megállapítja: „olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt próbálja belénk sulykolni, hogy változtatnunk kellene az életünkön. Jobbnak kellene lennünk, jobban kellene csinálnunk, jobban kellene kinéznünk, és jobban kellene éreznünk magunkat. Fogynunk és izmosodnunk kellene, egészségesebben kellene táplálkoznunk, jobb munkahelyet kellene találnunk, csinosabb ruhákat kellene hordanunk, és több pénzt kellene keresnünk. Azt csak elvétve halljuk, hogy pont úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk.”

Pedig az igazán tartós változások alapja az, ha megtanuljunk szeretni magunkat a jelenben úgy, ahogy vagyunk, de nem süllyedünk bele a „jó az úgy is” lemondó hangulatába. Ehelyett elindulunk egy olyan úton, amelyik valóban a miénk, amelyen valóban saját magunkat képviselhetjük. Nem a teljesítmény kedvéért, hanem azért, hogy még jobb barátságban legyünk magunkkal és az életünkkel.

Mire van befolyásunk?

A klienseimmel sokszor igyekszünk felfedezni a közös folyamatban, melyek azok a dolgok, amelyekre nincs befolyásuk, vagy nagyon kevés befolyásuk van, mégis szoronganak tőle. És hogy melyek azok a dolgok, amelyre nagy befolyásuk van, vagy legalábbis lehetne, de nem élnek a kontroll lehetőségével, nem változtatnak a jelenlegi helyzeten.

Ezt a kettőt kell ugyanis elsőként a helyére tenni: érdemes elengedni mindazt, amire nincs befolyásunk, és nem bántani miatta magunkat. Ekkor leszünk valóban képesek a saját dolgunkkal törődni, és hatékonyan változtatni azon, amin lehet, és amin szeretnénk is.

Az is fontos kérdés, hogy mit kezdjünk saját emberi kiszolgáltatottságunkkal, ha elengedjük mindazt, amihez kevesek vagyunk az életben. A pszichológiai folyamat segít abban, hogy begyógyítsuk lelki sebeinket, és a saját kicsinységünket is képesek legyünk egy személyre szabott spiritualitás (ez a szó ugyanis mindenkinek mást jelent) keretein belül szemlélni.

Kint és bent

Nem kerülhetjük meg azt sem, hogy a megújulás témáját holisztikusan, a test-lélek-szellem egységében szemléljük. Nem elcsépelt közhely, hogy ami bent van, az van kint, és fordítva. A változás több irányból is elindulhat: belülről kifelé, a lelkünket rendbe téve, amit a külsőnkön is meglátszik majd – vagy épp a stílusunkat felújítva, ami elvezethet a nagyobb önbizalomhoz, önszeretethez, a lelki változásokhoz. Aki egységbe, harmóniába kerül önmagával, nem fél mélyre menni, és jót tenni önmagával, annak az önazonossága, magabiztossága előbb-utóbb a környezetének is feltűnik majd. Aki képes magát megölelni, az másoknak is ezzel a szeretettel ad majd. Aki pedig, akár csak egy merészebb öltözet formájában is képes leküzdeni a félelmeit, az máris nagyot lépett előre az önszeretet és az önbizalom felé vezető úton.

Tart velem és együttműködő partneremmel, Csiki Judit szín- és stílustanácsadóval, self-care mentorral ezen az úton!

Én a belső, lelki megújulásban segítek, Judit pedig abban, hogy a külsőd is betársuljon ebbe a folyamatba: hogy tudatosan használd a neked legelőnyösebb színeket, és képes legyél olyan ruhatárat kialakítani, amelyben nemcsak másokra gyakorolsz jó benyomást, hanem valóban önazonosnak érzed magad.

Speciális őszkezdő ajánlatunkat itt találod .

Figyeljétek az oldalaimat!

Ennek szellemében teljesen megújul a honlapom és a szolgáltatásaim is. Hamarosan megláthatjátok, milyen kényelmi szolgáltatásokkal (például online terápiás szobával, még hatékonyabb időpontfoglaló rendszerrel) bővül az oldal, és persze egyelőre még titkos projektek is készülnek a háttérben. Ezeknek a pontos részletei egyelőre maradjanak a „meglepetés” feliratú dobozban, de amint időszerűvé válnak, azonnal fellebben majd róluk a fátyol.

Épp ezért érdemes a következő hetekben-hónapokban szorosan követni az oldalamat, a Facebook-oldalamat és a Facebook csoportjaimat.

Te már csatlakoztál hozzájuk?

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Select your currency
HUF Magyar forint
EUR euró